Az ok

Hogy miért is akarok elmenni?

Mindenki ezt kérdezi - ki kedvesen, ki elég vehemensen. Pedig szerintem ez nem annyira érthetetlen. Van egy ország, ami (a némileg más kategóriába tartozó Csecsenföldet leszámítva) az első olyan volt szovjet tagköztársaság, amit Moszkva katonai erővel akar eltántorítani attól, hogy közeledjen a Nyugathoz és egyúttal elérni, hogy egy szabadon választott elnök az orosz hadsereg nyomására távozzon posztjáról. A hely vagyis izgalmas.
De Grúzia nekem más szempontból is fontos hely: életem egyik legjobb két hetét köszönhetem neki. Minden és még annál is több is igaz a grúzokról: kedvesek, barátságosak, vendégszeretőek, büszkék saját kultúrájukra és országukra, de ezt nem mások lenézésével, kirekesztésével érik el.
Most pedig ezek az emberek bajban vannak. Talán az út végére tisztábban látok majd én is abban a kérdésben, hogy ebben kinek mekkora felelőssége van, mindenesetre vitathatatlan, hogy az a 120000 ember, akik az orosz-grúz háború következtében menekülni kényszerültek, nem tehetnek semmiről.

Másrészt egy politikusnak kötelessége a saját eszközeivel tenni azért, amiben hisz. Van, hogy az ember csak szavakkal tud segíteni - de sokszor ennél többet is tehetünk. Az Új Generációban mi ezt képviseljük. Ezért töltöttünk homokzsákot évekkel ezelőtt a Dunán, vagy idén a Hernádon. Ezért szervezünk teajáratot telente a hajléktalanoknak. Ezért járunk azokra a településekre, ahol feketeruhások masírozással akarják megoldani a konfliktusokat. Ezért gyűjtünk játékokat és ruhákat a rászoruló gyerekeknek. És ezért megyek most ki Tbiliszibe is.