Kórház a város szélén - updated

Két napja megcsíptek valami dögök. Az egyik még hagyján, annyira nem is dagadt be, de a fölötte, a könyökömön lévő csípés akkorára duzzadt, hogy úgy néztem ki, mint akinek két könyöke is akadt. Meleg volt, vörös és égetett. Próbáltam nem vakari, kenegetni, betadinnal lemosni, de nem lett jobb. Ma reggelre a szúnyogcsípésnek tűnő barátibb cucc felszakadt. (Remélem azoknak, akik hiányolják a képeket, most nem fáj a szívük.:) )

Reggel még visszamentem a tegnapi táborba, hogy egy ide látogató újságírót kalauzoljak, gondoltam majd utána megnézetem egy orvossal. A gyerkőcök meglepve rohantak, nem értették, mit keresek itt egyedül. Se kisbusz, se állatlkert, de legalább némi cukorkát, szappant, mosószert hoztam nekik.
Miközben készül az interjú, kint játszom a gyerekekkel. Tamara nem akar enni a cukorkából, csak ha én is - üsse kő, bár mocsok rossz, mint kiderül. Szép lassan mindenki odasereglik, az idősebb fiúk is. Misa a lányok kedvence, mindenki vele akar közös képet. Sokat beszélnek hozzám, de sajnos annyit még nem tanultam, hogy értsem őket. Tamara mindenáron valami szét akar tépni, neki adom a már felhasznált, de nem szétszakított repülőjegyemet. Néz rá nagy szemekkel, megint rajzolnom kell. Léderer - hatalmas röhögés. Ez a név itt nagyon furán hangzik, pedig igyekszem komoly pofát vágni az egészhez. Indulás előtt az igazgatót kérdezem, mire lenne szükségük, ha hétfőn jövök. Bármire, minden elfogyott, a tegnapi szállítmányból semmi sem maradt. Elfelé beugrom a garázsból átalakított boltba, megveszem mind a 30 kenyeret és még két dinnyét. A kenyér 10 Lari, plusz a 8 kiló dinnye, összesen 14 Lari - 1400 Forint.

Visszafele marsrutka, a népek valami kínai tvcsodát akarnak felimádkozni a járműre - én csak szórakozom, mi ez a korábbi jereváni úthoz képest, amikor 7 órát kellett eltöltenem 10 kiló paprika társaságában. De a helyieknek végre van alkalmuk hőbörögni is, indul a nap. A Mtkvari partján tesz le a sofőr, onnan már gyalog kell menjek a kórházba.

/Hogy mi történt a kórházban és a nap további részében? És mi van a többi fényképpel? Ha minden igaz, hamarosan kiderül. De most sokadjára megy el az internet és ezzel együtt az áram is. Ha minden jól megy, még ma este visszajövök. Ha nem, semmi gáz - holnap irány Gori és a környező települések, este duplaszámmal jelentkezem.:)/

Sajnos nem jött vissza a net, de a pénzt legalább visszaadták.:)

A kórház, ami tényleg a város szélén fekszik, kívülről elég ijesztő - mint a János Kórház bombatámadás után. A lépcsőn leszólítok egy kedves szőke hölgyet: inglisuri itsit? Ho, what can I do for you? - jön a válasz. Elmondom mi a bajom, belémkarol és közben felkísér a recepcióra. A liftből kilépve olyan érzésem van, mintha valami párhuzamos valóságba csöppentem volna: csupa hiper-szuper bútor, tisztaság, öltönyös recepciósok. Nino, az orvos, szomorúan jegyzi meg: már csak a sürgősségi van "nyitva", a szakorvosoknak lejárt a munkaidejük, de ne féljek, ellátnak. Külföldi lévén soron kívül bevisznek, a folyosóról nyíló kórtermekben csodakütyük kattognak, a Vészhelyzetből ismert amerikai ágyakon pihennek a betegek. Felveszik az adataimat, miközben együtt hüledezünk azon, hogy itt milyen egy közkórház és otthon milyen állapotok vannak. (Persze igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá: mint annyi minden Grúziában, nyilván ez is nyugati, főleg amerikai segélyekből, támogatásokból készült.) Nino sebész, de ő vizsgál meg. Szerinte valami bogár csíphetett meg, ami viszont csúnyán elfertőződött. Igyekszem bevágódni (meg csillapítani az ijedtségemet), megmondom neki, hogy két napja minden reggel és este betadinnal tisztítom le őket. Nem hatja meg, infúziót akar - csak tudnám minek. Időközben megérkezik egy kollégája, egész kis konzílium gyűlik össze. Ő lebeszéli az infúzióról - hálásan pislogok -, majd kitisztítják a sebet, a másikat is megnézik, de végül úgy hagyják. Betadin, valami büdös kenőcs és végül bandázs kerül a kezemre. Kérem őket, hogy adjanak valami hivatalos papírt, hogy a biztosítom otthon kifizesse a költségeket. Nem adnak, mert nem fogadnak el pénzt olyantól, aki ilyenkor segít az országnak.

Ámulva lépek ki a kórház ajtaján, ilyen élményben még soha nem volt részem.

Koraeste találkozom Andro Barnovival, s STanD egyik vezetőjével. Érdekes szervezet, érdemes olvasgatni a sitejukat.
Andro azt mondja, szerinte Kosovo függetlenségének elismerése óta egyértelmű volt, mit fog lépni Oroszország. Szerinte azóta, hogy a Szovjetunió széthullott, a Nyugat folyamatosan lenézte és lebecsülte Oroszországot, amit nem hajlandóak a továbbiakban elviselni. Nemcsak, hogy kihagyták őket a kosovoi rendezésből, de még a békefenntartásban sem adott lapot nekik a NATO - ez pedig annyira sértette az ország önbecsülését és érdekeit, hogy előbb-utóbb várható volt valamilyen válaszlépés.
Kokoitiről, a dél-oszét elnökről lesújtó véleménye van: a Kadyrov-féle elmebeteg banditákhoz hasonlítja, akit az oroszok találtak ki. Bagapshról, Abkházia elnökéről jóval árnyaltabb képet ad. Elmeséli, hogy a legutóbbi választást éppen csak megnyerte - a Moszkva által pénzelt ellenfelével szemben. Szerinte ha a '90-es évek elején kirobbant abkház-grúz konfliktusnak nem lett volna az a vége, hogy ma is több tízezer onnan elmenekült grúz tengetné mindennapjait Tbiliszi lepukkant részein, teljesen elfogadható és érthető lenne a függetlenségi törekvésük. Mert bár hagyományosan Grúzia része volt (vagy legalábbi befolyási övezete) a történelem során, mégis végig megőrízte sajátos kultúráját és nyelvét az abkház nép. Szemben Dél-Oszétiával, ahol a nemzetiségi arányok a múlt század eleje óta lényegében változatlanok voltak: 1/3 grúz, 1/3 orosz, 1/3 oszét.
Andro nem rejti véka alá, hogy kritikus Szakashvilivel szemben, ugyanakkor többször elmondja: a grúzok ilyen esetekben egy emberként sorakoznak fel vezetőik mögé, igyekeznek minél hamarabb legalább úgy tenni, mintha minden a normális kerékvágásban zajlana. Hogy a felszín alatt milyen események zajlanak? Csak sandán utal Nino Bujanadze amerikai látogatására - őt a Nyugat és a grúz elemzők egy jó része is Szakashvili potenciális utódjának tart.
Arra a kérdésre, hogy a mostani konfliktus hogyan érinti Grúzia euro-atlanti integrációját, röviden válaszol: lényegében sehogy. Azzal, hogy Oroszország lényegében annektálta a két szakadár tartományt (összesen több, mint tízezer katonát állomásoztat jelenleg Oroszország a két szakad területen, a "békefenntartókról" nem is beszélve), szerinte nem marad sok választása a Nyugatnak: vagy hagyja elveszni Grúziát és vele az egyetlen olyan olajvezetéket, ami nem Oroszországon keresztül halad, vagy ő is csapatokat fog állomásoztatni grúz területeken - ezért cserébe pedig NATO-tagság is járhat akár.