Ha van ijesztőbb a tbiliszi nemzetközi buszpályaudvarnál (Ortachala, dugig menekültekkel még a '90-es évek elejéről), akkor az a tbiliszi metró. Bár a mostani út során még nem volt szerencsém az Ortachalához, itt egy kép a netről - holnapra lesz saját is:)
A legjobb barátom, Zsófi volt pasija, Arjun Tbilisziben van. Hogy mit keres itt, az megérne egy külön posztot, de ezt majd egy sör mellett a Tervben. Mindenesetre ma találkoztunk, hogy egy illegális szeméttelepről csináljon fényképeket, én meg elkísérjem, hogy ne legyen egyedül. Felüdülés volt találkozni egy ismerőssel, főleg olyannal, aki folyékonyan beszél oroszul - velem ellentétben. Arjun emellett elboldogul magyarul is, hogy ez javuljon, igyekeztünk magyarul beszélni egész este. Az útikönyvek óva intenek minden külföldit a metró használatától. Nemcsak a zsebesek miatt, hanem azért is, mert lényegében lehetetlen nem eltévedni. Bár nagyjából megtanultam grúzul olvasni, azért azt nem állítom, hogy elboldogulok a metróban kopófélben lévő krikszkrakszokkal. A két metróvonal egyikének végállomásánál leszállunk, irány a marsrutka (fiatal barátaimnak mondom, iránytaxi. Otthon is bevezethetnénk.) 30 tetriért - nagyjából 30 forint - addig mész, ameddig jól esik, ott szállsz le a vonalon, ahol jól esik. Hát nekünk a város határában esett jól leszállni. Tőlünk jobbra az új tbiliszi börtön, balra a Lake Tbilisi. Utóbbit erős túlzással lehet Lake-nek nevezni, lévén egy évtizedekkel ezelőtt mesterségesen létrehozott valami, amiben egyszerre fürdenek kutyák, lovak, emberek, miközben a helyi erők horgásznak (csak tudnám mit). A part persze úszik a szemétben és a lócitromban, de ettől csak még eredetibb a hely. A meleg napokon a part tele van gyerekekkel és árusokkal. Mire mi megérkezünk, már csak néhányan tanyáznak a lemenő nap fényében.
4 Lariért a marsrutka sofőrje elvisz minket az onnan 4 kmre lévő szeméttelepre. Közben kiderül, hogy korábban ő is dolgozott ott. Mint meséli, egy igazi kutya-genocídium zajlott ott néhány éve. A város kóbor kutyáit (sajnos van belőlük bőven) oda vitték a rendőrök, ott pedig a munkások agyonütötték őket a telepre kidobott vasakkal.
Ettől nem lesz több kedvem bemenni, dehát nyaralunk vagy mi. Végül a telep biztonsági őrei szegik kedvünket, ugyanis hiába akarjuk lefizetni őket, még így sem engednek be. Azért nem volt teljesen felesleges az út, visszafele egy grúz katonai menetoszlop jön velünk szembe. Reggelre majd kiderül, hova mentek ilyen sebesen.
Arjunnal lesétálunk még a parkhoz, csak hogy élvezzük ezt az utolsó nyári délutánt. Időközben megjelent néhány lovas krapek is, jobbnak láttuk, ha lelépünk. És most én is ezt teszem, lévén 42mp múlva lejár a netem.
Holnap reggel az egyik iskolában elszállásolt gyerekeket visszük játszani, képek várhatóak. És talán izgalmas történetek is.
2 megjegyzés:
Ha jól értem a blogodból, a "független" Grúzia egymást követő nacionalista kormányai harmadikvilágbeli nyomortelepet csináltak a leggazdagabb szovjet köztársaságból. A "függetlenség" ideje alatt minimális befektetéssel lakták és lakják le a szovjet civilizáció maradványait (metró, állatkert, marsrutka-hálózat, stb. stb. stb.), miközben akkora a munkanélküliség, hogy rendszeres százezres és milliós tüntetéseket lehet tartani hétköznap munkaidőben.
Az amerikai humanitárius segélytől okádnak az emberek, a katonai segítség pedig annyit ért, hogy a rosszabbul felfegyverzett, hasonló létszámú orosz 58. hadsereg ellen 4-5 napig tartotta magát "one of the best armed forces in the region", miközben fegyvereit, lőszereit és járműveit hátrahagyva hanyat-homlok menekült.
Nemrég jártam Minszkben. Neked is ajánlom, csak az összehasonlítás végett. Fehéroroszország az egyik legszegényebb szovjet köztársaság volt. Sokkal-sokkal szegényebb, mint Grúzia. Valami kurvára nem kóser abban, amit kavartok...
Megjegyzés küldése