Könnyes búcsú a zsírnyakúaktól

Miután hétfőn végleg eldöntöttem, hogy kedden visszamegyek, este összepakoltam a cuccaimat és felhúztam 7-re az órát, hogy minél hamarabb átléphessem a határt.

Elméletben könnyebb volt, mint gyakorlatban. Délre menő marsrutka ugyan van, de utas egy szál se. 3 óra várakozás után feladtam, megmaradt pénzemből eltaxiztam a határra. Ennek egyetlen előnye az volt, hogy tudtam videózni. Tessék. A videón látszanak a kifosztott grúz házak, az, ahogy néhány hátramaradt grúz él, kiégett zsiguli, és "az orosz nép ajándékát" szállító teherautók egyike.



Korábbi tapasztalataimból kiindulva a taxiból kiszállva valahogy le kellett mentenem a képeket-videókat a fényképezőgépemről mielőtt átlépem a határt, mert azt hiszem nem szereztem volna túl sok kellemes percet magamnak, ha átvizsgálásnál ezt találják nálam.
Mivel a határon az orosz támaszponton és abkház kartonbódékon kívül csak egy kis kávézda árválkodik, kénytelen voltam az út menti elképesztő állapotban lévő pottyantós fabódéba vonulni. Szájon át lélegezve könyörögtem, hogy töltse már le a gépem a cuccokat. Pár perc után mint aki jól végezte dolgát, kinyitottam az ajtót és elindultam a kartonbódék felé. Okos döntés volt a bűztrip, a határon csak levetkőznöm nem kellett, az összes képet végignézték, a gépemet is meg kellett mutatnom - szerencsére nem ismerik a macet, úgyhogy az előre összeállított válogatást tudtam megmutatni nekik. Megkaptam a kilépőpecsétet a vízum hátára és olyan boldog voltam, mint már nagyon rég. Eszem ágában nem volt várni a szamárszekérre, hogy levideózzam neked, ne haragudj, mentem, amilyen gyorsan csak tudtam.

A grúz határőrök ezúttal megállítanak, kérdezgetnek: hogy jutottam át odafele az ellenőrzésükön (őszintén válaszolok, elbújtam a helyiek között, nevetnek), hol a vízumom (na itt ferdítek egyedül, az abkház vízum megléte értelemszerűen bűncselekmény Grúziában, komoly pénz- és börtönbüntetéssel, úgyhogy azt mondom nekik, hogy lefizettem a határőröket) és persze kiváncsiak a képekre. Miután bő fél órát nézegetik őket, barátságosan elköszönünk.

Zugdidiben beülök abba a kávézóba, ahonnan indulás előtt elküldtem Aberystwythbe a megerősítő levelet arról, hogy akkor szeptembertől ott leszek. A pultos kiváncsian kérdezi, sikerült-e átjutnom...