Beilleszkedés

Ma megint szakadt egész nap az eső, úgyhogy hiába végeztem korán a munkával, fotózni nem volt érkezésem, ezek még a hétvégiek.

Hát ez bizonyos értelemben nehezebb, mint vártam. Vannak régről ismerősök, még nem is találkoztam mindenkivel közülük, szereztem új haverokat is (gyűlölöm ezt a szót, otthon nem is használom, nekem nem haverjaim, hanem barátaim vannak, de rájuk valahogy ez találó), akiknek megcsinálom péntekenként az angol házijukat, cserébe ők elvisznek a saját helyeikre iszogatni, de mondjuk egy jót dumálni nem lehet velük. És ez nemcsak azért van így, mert a közösen beszélt három nyelvből azért nehéz lenne egy normális társalgást összerakni, de azért is, mert ezek amolyan kényszerkapcsolatok. Kedvesek, jófejek, de tudom, hogy otthon fel se merülne, hogy velük menjek el este a Katicába vagy a Sirályba vagy a Tervbe, no pláne az Eklektikába. :)

Szóval a beilleszkedésnek ez a része még várat magára, de sebaj.

Ahol sikerült viszont elég hamar beilleszkednem, az az irodával szemközti két bolt: az egyikben veszem a cigit (Ori Marlboro Redi) és a telefonfeltöltést (Geocelli khuti), a másikban meg minden nap másfajta péksütit ebédre. Mindkét helyen nagyon helyesek velem az eladónők, próbálunk beszélgetni, amikor bemegyek az egyikbe, már elő is veszi a két malbit és kérdezi, hogy kell-e feltöltő kártya. A másik helyen minden nap kiváncsian várják, hogy kibetűzzem a kirakatba rakott cuccok neveit, mert annyi féle van, hogy képtelenség ennyi idő alatt mindegyiknek megjegyezni a nevét. Jókat nevetnek, de közben már főzi az ajándék kávét. Én nakhvamdis-szal, ők sziával köszönnek - mert megtanulták, hogy van ungreliül.
(Kis grúz nyelvtan: ori=kettő, khuti=öt, az idegen szavak mögé pedig tesznek egy i-t, pl united colors of benettoni vagy mcchickeni.)

Názival alkudoztam, kifizetem felesben a bojlerjavítást, cserébe lesz melegvíz a benti fürdőben, ami azért nem ártana, eléggé megfáztam ugyanis. Ráadásul kiderült, hogy a szomszéd apartmanban lakó két nepáli fiú talán hamarosan hazamegy és akkor beköltözhetek oda. A hobbit-lakot ugyan megszoktam már és persze vicces és szeretnivaló is, de nem bánnám annyira, ha lenne saját konyhám, szekrény, amibe kipakolhatom két hét után a ruháimat és ami továbbra is a luxus szinonímája, melegvíz a zuhanyzáshoz. (A Facebookon kibontakozott kommenterdőn felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ha hazaértem, felveszem az egész lakást némi kommentárral és akkor végre tudjátok majd, miről van szó pontosan.)

Ma megint szakadt egész nap az eső, úgyhogy hiába végeztem korán a munkával, fotózni nem volt érkezésem, ezek még a hétvégiek.

Tegnap este találkoztam két lengyel csajjal. Egyikük, Olga, ott volt az első munkanapomon az alapítványnál, váltottunk pár szót és számot cseréltünk. Rustaviban dolgozik egy kis NGO-nak, 4 hónapja van Grúziában és még egy hónapot marad. Olga egy kis lengyel faluból származik, otthon idegenvezetéssel foglalkozik. A barátnője lassan egy éve itt van, ő Tbilisziben dolgozik valami kamugyanús helyen - saját állítása szerint a kollégái három körül megérkeznek, de ötkor már egy lélek sincs bent. Úgy volt, hogy valami lengyel expat vacsora lesz este, oda hívott Olga, én meg nagyon megörültem, mert mióta itt vagyok, még nem ettem rendes kaját, ami azért az én étkezési szokásaim mellett sincs rendjén. A világnak ezen a részén elég abszurd egyedül beülni egy étterembe. Nem tiltja semmi, ahogy azt sem, hogy egy szál törülközőben sétálj végig a körúton februárban, de kb. ugyanannyira bámulnak meg. Szóval tetszett a gondolat, hogy beülünk vacsorázni, de a helyszínen kiderült, hogy se több lengyel, se vacsora, mert elmarad a buli. Végül a két csajjal beültünk egy sörre (több lett belőle) - ha az angolleckés Datoékról azt mondom, hogy kényszerkapcsolat, akkor ez maga a büntetőkapcsolat kategóriája lehetne. Ennyit sipákolni azon, hogy mi mennyire más itt, mint otthon, még embert nem hallottam. Ha van egy skála, aminek az egyik végén a teljes hasonulás áll (igyekszel teljesen helyiként viselkedni), a másik végén meg a sportcipős átlag amcsi turista, aki egész nap a mekiben ücsörög, ha kimerészkedik a Marriottból, akkor ez a két csaj nem fér a skálára se. Szóval az estém teljes katasztrófa volt és cserébe hosszúra nyúlt.