Vasárnap esti kikapcsolódás

Tegnap este csodás élményben volt részem, a városnak (?) olyan részeit járhattam be, amelyeket amúgy biztos nem láttam volna.
Történt, hogy kockára fagyva vártam a megállóban a buszomat este, hogy hazamenjek. Arra már rájöttem, hogy azok a buszok, amelyek 9-re végződnek, egy darabig biztosan jók nekem, nem mennek át a folyó másik oldalára és legrosszabb esetben is 10-15 percnyi sétára tesznek le a lakástól. (Erre részben úgy jöttem rá, hogy rossz buszra szálltam, részben úgy, hogy reggelente megjegyeztem, milyen számú buszok visznek be a városba.) Tegnap délelőtt, ahogy a tegnapi videó is mutatta, a 64-es busszal mentem be a városba. Mivel istennek se jött semmi kilencesre végződő busz, viszont jött egy 64-es, felszálltam. 10 perc után gyanús lett, hogy ha szerencsém van, csak nagyon hosszú lesz a kerülő, de ha nincs szerencsém, akkor nagy a baj. Hát, nem lett szerencsém.
Linkelek egy googlemapset, bejelölgetve a szórakoztató állomásokat.

Az 1-nél szálltam fel a buszra.
Szóval valahol a 2-es pontnál tűnt fel, hogy ez nem lesz annyira klafa és a hármasnál kezdtem azon gondolkodni, hogy ideje lenne leszállnom a buszról és valahogy visszakeveredni a kezdőponthoz. Mivel nem volt bizalomgerjesztő tök sötétben a környék, inkább mentem tovább, mondogatva magamnak, hogy délelőtt valahogy csak ott volt a 64-es busz az utcám mellett, hát ennek is oda kell érnie valamikor. Aztán amikor az utolsó utas is leszállt (4-es pont) és csak ketten maradtunk a sofőrrel, kezdtem bánni, hogy nem szálltam le.

Kijevhez hasonlóan Tbilisziben is elég sok nagy zöld terület van, ahol nappal sem tanácsos egyedül sétálgatni, naplemente után pedig kész öngyilkosság a teljesen sötét erdős-bokros részen bóklászni. Mivel már erősen a külvárosban jártam, itt inkább néhány kihalt benzinkút váltotta az összefüggő sötét erdőket. Hogy elvesztem, akkor vált világossá, amikor egy kétszer négy sávos útra keveredtünk és sehol a környéken egy lélek sem volt. (Valahol az 5-ös pont környékén járunk.) Az útról 10-15 perc után lekanyarodott a busz egy mellékútra (6), ami valami hegyoldalra vezetett. Korom sötét, a fák a város (messzi) fényeit is eltakarják, néha feltűnik egy-egy kihalt gyárépület. Elkezdtem végiggondolni, hogy ha ez a buszvezető (vagy valaki más) kirabol, mim van otthon. Mire rájöttem, hogy a gépemen, pénzemen és a kedvenc táskámon kívül (na és persze az ajándékba kapott óra, de azt oda se adtam volna) semmi pótolhatatlan nincs nálam, megálltunk egy égő lámpaoszlop mellett.

Rámnéz a sofőr, magyaráz valamit, mondom neki, hogy nem értem. "Finish!" kiáltja, majd kinyitja az ajtókat. Finish, apám, az tuti. Szerencsére csak a busz útja ért véget, nem az enyém - megérkeztünk a garázshoz, ez a busz csak másnap reggel megy tovább. Gondoltam ezek az emberek is hazamennek valahogy, hát vártam egy 10 percet, de annyira baromi hideg volt ácsorogni és persze nem történt semmi, hogy elindultam visszafele az út irányába. Ezúton is köszönöm Annának a JEM albumot, remekül jött max hangerőn hallgatva.

A kihalt négysávos úton elindultam a város irányába, amikor egyszercsak megállt egy autó mellettem. Ilyenkor persze jó, hogy itt látszik az emberen, ha külföldi, mert a csaj egyből angolul kérdezte, hova lesz a séta. Mondtam neki, hogy hova mennék, egy darabon elvitt. Fetrengett a röhögéstől, amikor elmeséltem neki a 9-re végződő buszokról szóló teóriám és a 64-es busz rejtélyét. Végül kitett a hetes pontnál. Na ott döntöttem úgy, hogy elég volt és beültem az első taxiba. Bő másfél óra után haza is értem a fűtés nélküli lakásba.

Nem olyan nagy baj, hogy egyelőre csak benti munkákat csinálok az alapítványnál, több napnyi adrenalint sikerült ma letudni.

Hja, és vettem egy grúz nyelvkönyvet... A "Közlekedés" témájú szituációs gyakorlatokat azt hiszem átlapozhatom. :)

Szállásom sajnos továbbra sincs, az egyetlen, ami szóbajött, elkelt. Ma reggel óta szakad a hó-jég-havas eső kombó, elég hideg van és sötét, úgyhogy a képekre várnotok kell...