Hontalanul

Véget értek az idilli napok, vendéglátóm, David azzal hívott másfél órája, hogy eladták a lakást, ami nagyon jó, viszont ezzel a lendülettel ki is kéne költöznöm még ma, mert az új tulaj már ott szeretne aludni.

Miután lassan egy hete szállás után kajtatok és a helyzet több, mint aggasztó, éppen meg akartam mondani neki, hogy lehet, hogy kivenném legalább egy hónapra a lakást. Kicsit drága, kicsit necces a környék és kicsit hideg van fűtés nélkül, de még mindig jobb, mint a bizonytalanság. Hát, puff neki, ez ugrott. De ami a nagyobb baj: hol alszom ma?

A minőségre cseppet sem háklis budapesti barátom ugyan felajánlotta, hogy hozzájárul egy Marriott-béli éjszaka borsos számlájához, na de ez ugye mégsem opció.

Fogtam egy taxit és az összes általam, a Lonely Planet és általa ismert szállást végigkutattuk-telefonáltam: vagy megőrültek az árakat illetően, vagy nem volt hely, vagy megszűntek.

Az elmúlt alkalmakkor, amikor Tbilisziben jártam, egy isteni homestayben aludtam - amolyan balatoni zimmer feri, persze lényegesen több kompromisszummal (fürdőkád a családdal közösen "használt" konyha végén, szigorúan függöny nélkül, hozzá a kád felett 5 centire bekapcsolható házilag eszkábált bojlerrel és szivattyúval). Ahhoz képest, hogy milyen isteni helyen van (egy, a hegyre vezető utcán, a Rustaveli kellős közepétől 2 perc sétára), nevetséges árat fizettem. Na, ennek vége, vendég egy szál se a környéken, úgyhogy azt gondolták, most majd rajtam fogják megkeresni a kiesett bevételt, röpke 60 dollárt (!) kért egy éjszakáért a tulaj, ami azért, lássuk be, kicsit vicces.

A másik ötletem egy kicsit arrébb, a Függetlenség Tér melletti egyik kisutcában volt, ott csak 50 lett volna az ár, lelkesen mondta a hölgy, hogy brekfösz, brekfösz - de ahhoz is volt már szerencsém két éve, hát a brekfösz 50 fillért se érne meg, nemhogy 50 dollárt.

A még függőben lévő lakásbérleteket hívtam, egy kivételével egyik sem aktuális már. Hja, és persze van a tegnapi, ami mindent visz, de ha fizetnek se mennék oda. (Shevarnadze tőszomszédságában a volt EBESZ-irodák egyikét adja ki a tulaj, 250 dollár havonta. Ugyan rózsaszínek a falak, szintén nincs fűtés de még ágy se, a fürdőszoba viszont mennyei: egy wc és egy pissoir-szerű mosdó, amire közölte a tulaj, hogy vehetek egy zuhanyfejet és akkor tudok zuhanyozni - csak utána mossak majd fel, ne álljon a víz. Ha kifele menet nem kapott volna meg az egyébként erre kiképzett kutya, még el is gondolkoztam volna.)

Szóval a dolog elég reménytelennek tűnt. Beültem ide a Prosperoba, ahol van wifi, hogy a neten próbálkozzak. Míg a kávét vártam, előkapartam a régi jegyzetfüzetemet (ugye milyen jó, hogy semmit nem dobok ki? :P ) és elkezdtem sorra hívni a számokat, amik vagy szállások voltak, vagy nem tudtam, kihez tartoznak. Na ez is megérne egy posztot, nem tök ciki az ilyesmi, á, dehogy. Végül sikerült beszéljek Nasi Gvetadze-val, egy aranyos idős nénivel, aki ugyan nem túl jó helyen ad ki pár ágyat (mert ez inkább egy diákszállás, mint homestay), viszont emlékezett rám (a lányával együtt segítettünk a menekülteknek Rustaviban) és csak 25 Larit kér egy éjszakáért. Úgyhogy a dolog egyelőre megoldva, bár hogy hogy fogom fel-le cipelni a több hónapnyi málhát a hetedikről a hatodikra, az még egy jó kérdés... :)

P.S. Mivel mára kitaxiztam magam, imádkozzatok, hogy jó buszra szálljak... :) És este, bárhol is ér, iszom egy Dzsadzsát a mai napra.