Hétfő, amikor betelik a pohár

[azt hiszem itt már nagyon elegem volt]

Hétfő van, irány a "Külügyminisztérium", el kell intézni a vízumot. Hogy térképen is lásd, hol járkáltam, tessék.

[kóbor répabéla békésen szunyál]

A külügy egy vicc, bár komolyabb hely, mint karabakhi társa, az ajtóban ugyanis katona posztol. A babuska a portán felírja az adataimat, kapok kis cetlit, távozáskor leadni. A 4-5 emeletes komplexumban nem könnyű tájékozódni, fél órát bóklászok, mire megtalálom a konzuli osztályt. Nem is értem, hogy engedhetnek itt szabadon császkálni, van itt ugyanis minden: analytical department, propaganda department, diaspora department, amit akarsz.
A konzuli osztályon udvarias muki fogad, szigorú hangon megállapítja, hogy Grúzia felől jöttem be, mert nincs orosz vízum az útlevelemben. 20 dollár a vízum, de itt nem tudom kifizetni, be kell mennem a SberBankba, ahol tudni fogják, mit kell csinálni a pénzemmel. Rubelben lehet fizetni? Nem. Remek, erre nem készültem fel, nincs nálam dollár.

Elsátálok a bankba, ahhoz képest, hogy ez a helyi (persze állami) OTP, a körülmények nagyon szórakoztatóak. Gépfegyveres katona a bejáratnál, a kasszánál, a pultok mögött. A biztonsági tartalék 20 fontomat akarom befizetni, de fontot még nem láttak. Nem viccelek, összesereglik a bank alkalmazotti gárdája, nézegetik, forgatják, mindenki megkérdezi, hogy ez angol font? Végül fél órányi keresgélés után megtalálják a neten, hogy hogy néz ki a 20 fontos bankó, pont úgy, amilyen az enyém. Megnézik az árfolyamot és visszaadják a visszajárót. Cserébe otthagyok nekik egy magyar százast, örülök, hogy egész simán ment ez.

[a befizetésről szóló igazolás]
[a vízum]

[hétfő délben a fő utca, tolonganak az emberek]

Visszasétálok a Külügybe, babuska, paszport, már nem is bosszantom magam - 1 órája jártam itt basszus, azóta új személyiségem lett, vagy mi? A vízumot 1 óra várakozás után megkapom, örülök, hogy immár lehetőségem nyílik elhagyni az "országot".

Elindulok az állomásra, ha már Gudautánál északabbra nem mehetek, hát megpbróbálok Szukhumi fölött a hegyekbe eljutni, biztos érdekes a vidéki élet, a természetről nem is szólva. Igazoltatás után kiderül, hogy a kis falvakba nem megy marsrutka már ilyenkor, a kvázi-taxik pedig olyan árakat kérnek, hogy eldobom az agyam.


Úgy döntök, hogy akkor mászkálok Szukhumiban, végülis képek is kellenek majd a bejegyzések mellé... :) Jöjjenek ömlesztve a képek, néhol kis sztorival vagy magyarázattal. Az egész napot Szukhumiban töltöttem és mivel még így is sikerült fél tucat igazoltatáson átesnem, úgy döntöttem, másnap elhagyom ezt a barátságos kis helyet örökre.

[a felújítás előtt álló szállodát az elhunyt hősök képei takarják]

[a szukhumi színház]

[a plázs bejárata]


[az Amra névre hallgató egykor szebb napokat is látott, ma már nem működő tengerbe nyúló kávézó kapuja]


[láthatóan tisztességesen megfizetik a katonákat...]

[az elnöki palota a parton]

A piac elég szegényes...

Szukhumiban szép nagy botanikus kert is van, közepes állapotban, de a kutya nem járt ott, amikor bementem. Jó volt egy kis nyugalom a zsírnyakúaktól.

[a park legöregebb fája, 350+ éves]
[orosz család a sétányon]

[a használaton kívüli belvárosi vasútállomás épülete]


[a képen a fő utca gyógyszertára látható. A szekrények üresek, az állványon három-négy doboz gyógyszer árválkodik.]

Van egy, a hobbimhoz kapcsolódó elméletem: az ilyen nemlétező országok állapotát jól jellemzi, hogy hogy működik a posta.

[kitöltési útmutató]

Karabakhból annak idején küldtem magamnak levelet, soha nem érkezett meg, de volt saját bélyegjük. Transznyisztriából megjött a levél, kisinyovi pecséttel. Kiváncsi voltam az itteni helyzetre, végül remek látványban volt részem. Orosz bélyeget használnak, ami elvileg 24 rubel lenne nekem, de végül negyvennyolcat fizettem. Gondolom ennyi a plusz költsége annak, hogy valaki elvigye Szocsiba a borítékot. Ha majd megérkezik, kiderül.

[csak egy egykor grúzok lakta ház a sok közül a belvárosban]
[csak félig sikerült kitörölni a múltat: o, l, e; három grúz betű még látszik.]
[csúcsforgalom]
[segítek: abkház, dél-oszét és orosz zászló]

Szukhumiban közel ezres zsidó közösség élt (többségük grúz volt), már tucatnyian maradtak. A zsinagóga zárva volt.
A muzulmán közösség se sokkal nagyobb már
Mióta itt vagyok, elég sok nyelven kellett beszéljek. Írok itt magyarul meg persze skypeolok is néhányatokkal, a munkám döntő része angolul zajlik, de néha kell a francia is; tanulgatok grúzul és igyekszem minél többet használni, Názival azért inkább németül beszélek, Kutaisiben a zsinagógában héberül dumáltunk az izraeli rabbival, abkháziában meg ugye oroszul kellene. Szóval elég sok nyelven jár az agyam, nem csoda, hogy néha összeakadok. Sajnos sikerült ezt pont Szukhumiban eljátszanom, ráadásul a grúzzal. Eltévedtem és meg akartam kérdezni az egyik nénit, hogy merre van a vasútállomás. Én marha reflexből grúzul szólaltam meg. Válaszként hatalmas pofont kevert le a nő, a könnyem is kicsordult. Édes pofa, vess rá egy pillantást (a baloldali)
Kamuország a köbön. Az orosz zárjegyes cigire ragasztanak "abkház" zárjegyet. De vettem "duty free only!" felíratú cigit is, a csomagolás (az orosz zárjegyet leszámítva) ugyanez.
Nem tudom, mennyire tudod kivenni a képen, de az emléktábla felső harmada abkházul van, az alsó pedig oroszul. Valami 1918-as eseményről szól. A középső részt lefestették, de jól kivehetőek a grúz betűk.
Ljeva lakása mellett egy szanatórium komplexum áll, gondolom a szovjet időkben minden pártfunkci igyekezett ide szerezni beutalót, meg is értem őket. Azt már jóval kevésbé, hogy miért őrzi a két évvel ezelőtti turista térkép szerint is civil komplexumot orosz egyenruhás katona, ahogy azt se, hogy miért jött-ment folyamatosan egy sor orosz katonai gépjármű (dzsippek, teherautók, buszok). Ezek után az persze érthető, hogy a paszport! felkiáltás után átnyújtott útlevelemre közölte a katona: nyet.