Az új munka és két laza este

Nem tudom, írtam-e már róla, de elkezdtem angolul tanítani egy lányt. Élvezem, azt hiszem, hogy ő is - és persze fizet is, ami most a legfontosabb.
Közben a másik alapítvány igazgatója is visszajött Tbiliszibe, találkoztunk és megállapodtunk az első három tréning tematikájáról. Úgy néz ki, hogy az összes jelentősebb pártnak tartok majd tréninge(ke)t, főleg, hogy május végén önkormányzati választások lesznek Grúziában. Új rendszer, új szabályok és persze új technikák.
Kedden este a második legnagyobb párt elnökével és tbiliszi polgármester-jelöltjével találkozom, mert az is elképzelhető, hogy külön leszerződtetnének a kampányra, ami túl a biztos pénzen persze baromira izgalmas is lenne - nekem legalábbis. :)
A kampány színvonala egyébként még a magyart is alulmúlja. Óriásplakát (na majd fotózok olyat is): "Víz: 0 tetri, gáz 5 tetri, áram 10 tetri!" - reklámozza a kereszténydemokrata jelölt, ami annak ismeretében, hogy mindhárom közműtársaság orosz magánkézben van, különösen szórakoztató.

Szerda este az egyik lengyel lány supra-ja volt, megy haza ugyanis holnap és a kollégái-barátai a helyi szokásoknak megfelelően el akartak köszönni tőle.
A Supra az egyik jellemző grúz szokás: egy (minél nagyobb) baráti társaság egy hatalmas asztalnál esznek-isznak-beszélgetnek-énekelnek-táncolnak. Az asztalon minden mindenkié, senki nem magának rendel - kicsit olyan, mint a hagyományos kínai éttermekben a kerek korong az asztal közepén, csak persze sokkal finomabb minden.
Szintén nagyon jellemző grúz dolog, hogy ilyenkor mindenki hosszas toastokat mond. Általában úgy kezdődnek a beszédek, hogy megköszönik istennek, amiért ilyen jó barátokkal áldotta meg, majd mindenkiről, aki az asztalnál ül, mond néhány kedves, személyes mondatot. Ezután hosszasan méltatja azt, akinek a tiszteletére rendezték a Suprát. És persze végül hosszasan élteti Grúziát. Az éppen toastot mondót Tamadának hívják, nem viccelek, külön szakma, minden évben szoktak Tamada-versenyt rendezni és komoly tisztelet jár a külföldinek, aki képes két-három mondatot grúzul mondani egy-egy ilyen alkalommal.
Az estének erről a részéről nem készült videó, mert nem volt nálam fényképezőgép. Amikor viszont - néhány üveg vodka, chacha (helyi szőlő pálinka), bor és sör után - a helyiek elkezdtek táncolni a magnóból üvöltő népzenére, hazaszaladtam érte.
Itt már nem az asztalokon táncolnak, csak úgy szimplán, a bárpult előtt - de érdemes megnézni.


(Többszöri próbálkozásra sem sikerült feltölteni a videót, majd egy későbbi postban. Addig ízelítőül álljon itt a profik tánca. )



Aztán tegnap Ucha, Dato és Rati elvittek angol órájukra, mert a tanáruk kiváncsi volt külföldi barátjukra. Nem, nem videóztam, de ha megnézted a Mtskhetáról szóló bejegyzés végén található videót, hát kb olyan volt a tanár kiejtése is. Próbáltam nem röhögni, amikor kijavította a (szintén rossz kiejtésű) diákot az average szó kiejtéséről. Valami avrázs-félét képzelj el... :) A Cambridge English School után viszont beültünk vacsorázni a Leselidzes Kucha egyik éttermébe, ahol már jártam 2008-ban. Ugyan nem egy Supra volt, de rettenetesen jól éreztem magam velük. Sok mindenről beszélgettünk, kiderült, hogy Uchat, aki fiatalabb nálam pár évvel, két éve behívták a háború másnapján. Nyilván rettenetes dolgokat mesélt, de a legijesztőbb talán az volt, amikor megkérdeztem, hogy mégis, milyen képzést kaptak a bevetés előtt. Semmilyet. 18-20 éves gyerekek Kalasnyikovval a kezükben mentek az orosz tankok és a csecsen-kozák "önkéntesek" ellen harcolni saját országuk megvédéséért. Ő ép bőrrel megúszta szerencsére a háborúban töltött 4 napot, de volt társa, aki soha nem ment haza.