Moszkva

Fél éve fejeztem be egy nagyon izgalmas könyvet az orosz-csecsen háborúkkal kapcsolatban és a könyv egyik legérdekesebb fejezete jutott eszembe a metróban történt robbantásokkal kapcsolatban. A szerző, James Hughes az LSE professzora, külön fejezetet szentel ugyanis annak a kérdésnek, hogy létezik-e vajon „igazolt terrorizmus” (justified terrorism). A kérdés azért merülhet fel egyáltalán (hiszen normális esetben senki nem gondolja azt, hogy a civil lakosság gyilkolászása igazolható lenne bármivel), mert Csecsenföldön, bár erről nem szokás mifelénk tudni, pláne nem beszélgetni, de tudatos népírtás zajlott-zajlik az elmúlt 15 évben.

A kérdésnek persze Csecsenföldön jóval túlmutatóbb következményei is vannak: mennyiben alkalmazható az elmélet más konfliktusokra, mondjuk a palesztin-izraeli rettenetre vagy akár bin Laden és szövetségeseinek cselekedeteire.

Mivel nincs nálam a könyv, egészen pontosan nem tudom felidézni a kritériumokat, amik fennállása esetén a szerző szerint beszélhetünk igazolt terrorizmusról, de konkúziója az, hogy az orosz állam képviselői által elkövetett népírtás megakadályozására és megállítására minden törvényes eszközt felhasználtak a csecsenek, teljesen eredménytelenül. Ebben a helyzetben pedig – nem politikai, hanem fizikai értelemben vett – puszta létezsük érdekében igenis igazolhatóak ezek a cselekedetek.

A stratégiailag fontos (katonai, jelentős gazdasági, igazgatási) célpontok ellen végrehajtott terrorista cselekedetekre szerintem alkalmazható is egy ilyen elmélet – de mi a helyzet az egyértelműen civilek ellen elkövetett cselekményekkel? Persze, egy moszkvai metrórobbantásnak nagyon komoly következményei vannak az egész országra nézve, ez nem pusztán a szerencsétlen áldozatok és családjuk tragédiája, ha így nézzük, akkor érthetővé válik, miért esett a terroristáknak pont erre a választásuk.

Ezen lehet morfondírozni, nem is hiszem, hogy teljesen értelmetlen lenne, a támadások óta azonban Medvegyev megjelent Dagesztán fővárosában és bejelentette, hogy még keményebben fognak fellépni az észak-kaukázusi szeparatista miliciák ellen. A felszínes szemlélő számára teljesen érthető és jogos kijelentés ez. Csakhogy a „kíméletlen leszámolás” a „területek megtisztítása a terroristáktól”, a „terroristák elleni harc kiszélesítése”, „újabb eszközök igénybevétele” az elmúlt 15 év tapasztalatai alapján egyetlen dolgot jelent: a genocídium folytatását. Ez pedig nem megszünteti, hanem felerősíti a terrorista cselekedeteket – sőt, a mostani példa azt mutatja, hogy ki is terjeszti azok bázisát. Az egyik merénylő ugyanis nem Csecsenföldről, hanem a szomszédos Dagesztánból származott. A Putyin-Medvegyev duó és szövetségeseinek az európaitól teljesen idegen és azzal ellentétes politikája ahelyett, hogy ha már kezelni nem tudja, legalább békénhagyná a régiót, tovább destabilizálja. Abkházia és Dél-Oszétia bábrezsimjeinek támogatása és függetlenségük elismerése ugyanis egyfelől megroppantotta Grúziát, másrészt viszont nevetségessé tette Oroszország 20 éve folytatott politikáját Csecsenföld függetlenségének megakadályozására.

A történet távolról sem ért véget. Az újabb tisztogatási hullámmal újabb fekete özvegyek születnek és az erőszak spiráljából még sokáig nem lesz kiút. Ami pedig különösen aggasztó, főleg itt Tbilisziben, az a Nyugat és benne az Európai Unió végletes megosztottsága és ebből fakadó teljes impotenciája a helyzet kezelésében. Két éve Grúzia kis híján megszűnt szuverén államként létezni ennek következményeként.

Közben Red Popó és Ashton remekül ellamentálnak arról, hogy vajon leállt-e Pekingben a forgalom, Sarkozy hadihajókat ad el Medvegyevnek, Merkel pedig görcsösen egyensúlyozik az autoriter Putyin és a megfejthetetlen külpolitikai prioritásokkal rendelkező Nobel-díjas Obama között. Szép kilátások.