Háromnapos hétvége!

Ma lemondta a nem túl okos tanítványom a holnapi órát, aminek nagyon örülök. Ugrott ugyan 20 Lari, de cserébe van összefüggő három napom utazgatni.

Pár napja kinéztem ám magamnak egy isteni túrát Felső-Tushetiben.
Térkép itten. A hely majdnem olyan, mint Svaneti, Abkházia és Racha (Dél-Oszétia) között, de még annál is ezerszer szegényebb és persze vadregényesebb. Ez többek között abban nyilvánul meg, hogy az oda vezető egyetlen utat nem takarítják télen (se, de ugye főleg akkor van mit). A lakosok telente amúgy is délebbre terelik a nyájaikat, de tavasszal elindulnak visszafele. A probléma az, hogy Tbilisziből két módon lehet eljutni: helikopterrel (nagyjából 200 dolcsi és nem könnyű leszervezni) vagy marsutkával Telavi-ig, ahonnan reggel 6 és 9 között indul kétféle jármű Omaloba, a terület központjába: 4-kerék meghajtású Nivák és ezeréves katonai teherautók - utóbbiak platóján lehet utazgatni, a 80 km-es utat olyan 8-9 óra alatt megtéve. Hallom, ahogy néhányan dünnyögetik: "ez annyira Andrisos!", és tényleg, ezért is van kedvem leginkább ide elmenni. De ma azt az infót szereztem be, hogy ugyan a pásztorok elindultak a hegyekbe gyalogosan-lóháton, de az út még mindig járhatatlan. Ez tehát az A lehetőség.

A másik lehetőség pont az ellenkező irányban van, ez Közép-Grúzia déli része, Samstkhe-Javakheti és az eléggé kihalt Borjomi Nemzeti Park. Itt kevesebb izgalom vár az emberre (ellenben teljesíthetem az egyik kívánságot, fotózhatom a florát), jóval laposabb a vidék is (na jó, azért nem az Alföld), cserébe itt található Vardzia, amitől tudom, hogy egyesek máris sikongatni kezdtek - minden joggal. A Nemzeti Park maga is szép, itt is lehet lovagolni és a közelben tucatnyi régi kolostor fekszik. Ez tehát a B lehetőség.

Tbiliszitől nem messze található a Pankisi-szoros - aki nézett híradót 10 éve is, annak ismerősen cseng a hely. Az első orosz-csecsen háború idején több ezer csecsen (harcos) menekült ide, akiknek a jó része aztán itt is maradt - érthetően. A völgyben saját kis világot alakítottak ki, hosszú évek után itt épültek az első új mecsetek is Grúziában. Az oroszok bombázgatták a szorost, nem sok eredménnyel, amin persze kibuktak a helyiek és a grúzok is. De ez már régen történt, ma már minden békés, papa, ne aggódj. A hely mesés, nem túl fejlett és ami fontos: nem turisztik. Ide nem nehéz eljutni, nincs hó (mondjuk áram és térerő se nagyon), de szerintem három napra sok. Ez tehát a C lehetőség.

Aztán pedig itt az utolsó választási lehetőség, ami nem túl bonyolult: némi Kazbegi (egy, legfeljebb másfél nap), egy nap Sighnaghi meg esetleg még valami a környéken. Ez a D lehetőség.

Reggel korán kelek, megpróbálok pár telefont elintézni és kideríteni, hogy mi a helyzet a hóval Tushetiben. Ha az bedől, akkor gyorsan kitalálom, hogy a maradék három közül melyik marad. Bármi is lesz, esélyes, hogy itthon hagyom a gépemet, úgyhogy három napig nem fogom tudni, hogy "pécsikomcsi-e vagyok" a listák alapján. Valahogy túlélem.