Zűrös, sűrű napok

Hjaj, megint nagyon elhanyagoltalak. Mentségemre legyen mondva, hogy a múlt hét elég sűrű volt (két tréning, külön konzultációk), kaptam egy jó kis fordítási feladatot (franciáról angolra 20 oldalas jogi szakszöveg - meg is jelentek újabb ősz hajszálok elől, a többi mellett) és hétvégén Gudauriban töltöttem két napot.

A két tréning egészen döbbenetes volt: az első tréninget még néhány hete az ellenzékben lévő kereszténydemokratáknak tartottam, ahogy itt mondják, tcota-tcota volt, vagyis hát-hát...

Múlt hétfőn egy másik ellenzéki pártnak, pontosabban pártoknak tartottam ugyanazt a tréninget. Az Irakli Alasania vezette szövetségben saját pártján kívül ott van még az Új Jobboldal-új jogok nevú izé és a Republikánus párt, ami nagyjából a helyi SZDSZ-nek tekinthető, főleg, ha a múltját nézzük. (Alapítói, sok meghatározó figurája megjárták a szovjet idők börtöneit, 3 éve találkoztam az egyikőjükkel, ő a Gulágról is tudott mesélni.) Ők voltak a legnyitottabbak, legérdeklődőbbek és a legszimpatikusabbak. Esélyük? Zéró. A legutóbbi parlamenti választások után - mivel az összes ellenzéki párt csalást gyanított - nem voltak hajlandóak elfogadni a parlamenti helyeiket (ellentétben a kereszténydemokratákkal és a kommancsokkal, akik ugyan nem mennek be dolgozni, viszont minden hónapban felveszik a zsetont a semmiért). Nehezen kerülnek be a médiába, ráadásul az itteni politikai kultúrától fényévekre vannak, főleg Alasania.

A döbbenetes élmény szerdán ért, amikor Szakashvili pártjának, az Egyesült Nemzeti Szövetségnek tartottam tréninget. Én ennyi rosszarcú pofát egy helyen régen láttam. Egyetlen dolog érdekelte őket a netes kampánylehetőségekből: hogyan lehet hazugságot terjesztve az ellenfélről kicsinálni őket. Ladoval, aki a tréningeket szervező amerikai alapítvány munkatársa, az elején még szórakoztunk ezen, de délutánra nekem kissé elegem lett belőlük. Az ebédszünetben persze kiderült, mit keresnek ezek a mókusok a politikában: nulla elképzelés, nulla elkötelezettség, nulla értékek, viszont jó pár évig így vagy úgy, de biztos lehetőség. Az otthoni politikában az ilyen arcoktól a hideg kirázott, bár talán pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy mérhetetlenül megvetettem őket.

Itt volt múlt héten pár napra Eörsi Matyi is, akivel elborozgattunk utolsó estéjén az Ambassadori éttermében - kilátással a kissé grandiózus, újonnan épült elnöki palotára. Jó darabig ez volt az utolsó hivatalos útja, a parlamenti hely elvesztésével megszűnt ugyanis az Európa Tanácsban betöltött helye is. 17 évig volt grúz rapportőr, látta a rögös függetlenségi küzdelmeket, Zviad Gamsakhurdia zagyvaságait, Shevarnadze sajátos demokrácia-felfogását, a rózsás forradalmat, annak árnyoldalait, a 2008-as háborút. Most éppen az utóbbiról szóló zárójelentés elkészítése miatt utazott ide. Dél-Oszétiába nem engedték be (mintha ezzel vele szúrnának ki), de Sokhumiba végül sikerült eljutnia. Ha elkészült a jelentés, kirakom ide, mert elég izgalmasnak ígérkezik. Ez a háború ugyanis nem egy távoli ország zsebkendőnyi területének hovatartozásáról szól(t), hanem arról, milyen is lesz Európa biztonsága a következő évtizedekben. Jelzem, hogy a vizsgán mindenki megbukott - elsősőrban és leginkább az Unió, de az Egyesült Államok, Grúzia és Oroszország is. De erről majd egy következő postban.

A hétvégét Gudauriban töltöttem, a csecsen határtól 20 km-re. Gudauri az egyik grúz síparadicsom és a látvány miatt nyugodtan mondhatom, hogy nemcsak itteni viszonylatban. A körülményekről csak annyit, hogy április közepén még mindig síelgettek a népek, én a reggeli kávém és cigim elfogyasztása közben lebarnultam a teraszon.

A helynek azért volt egy diszkrét bája, azért ez mégsem egy francia sítelep


Azért láthatóan a tavasz visszavonhatatlanul megérkezett a hegyekbe is. (2000+ m)


A képen középen Nina, a főnököm látszik.És néhány résztvevő

Maga a tréning, amit nem én tarottam, elég unalmas volt, a trénerek az összes írott és íratlan szabályt megszegték, de mivel bő hat hét után először jutottam korlátlan forró vízhez, semmi nem szegte kedvem. A szombat esti borozgatás után felmentem a szobámba, megengedtem a csapot és közel három órán át áztattam magam a forró kádban. Soha életemben nem hittem, hogy ez ennyire jó is lehet! :)
Ezt főleg Tominak fotóztam, rég láttunk ilyet élőben...:)

5 éve jártam már itt, illetve kicsit magasabban, Kazbegiben. A hazaindulás előtti napon jöttem, állati betegen (Jerevánban megfáztam és valami brutál fertőzést is összeszedtem, úgyhogy 39 fokos lázzal másztam fel a hegyre), az útra ezért csak szórványosan emlékeztem. De úgy döntöttem, hogy visszajövök megint, sétálni, kirándulni és persze fotózni, talán most vasárnap. Itt aztán tényleg egyedül van az ember.