Mtatsminda

Vasárnap este, miután hazajöttem Goriból, három nagyon jó fej izraelivel találkoztam. Elmentünk vacsorázni, kiveséztük az izraeli politikát, szörnyülködtünk a falon is jó liberális módjára, én meg végre gyakorolhattam kicsit az egyre kopó héberemet. Mivel a khinkalik mellé megittunk némi sört és vodkát is, hétfőn elég sokáig aludtam.

Elindultam sétálni a városban, ahol lépten-nyomon ilyen kincsekre bukkan az ember. Elképesztőek, nem?



A nénik remekül cseverésztek valamiről, a legabszurdabb az, hogy mindkettő újságárus - közvetlenül egymás mellett... :)


Ezt Sanyának lőttem:

Ő pedig a helyi Rétvári Bence, ott volt a tréningen is, a körzetében lakom.:)


Két éve jártam az állatkertben, ami erős szimbiózisban él itt a "vidám"parkkal. Életemben kevesebb nyomasztóbb helyen jártam (a kép ebből a korábbi bejegyzésből származik), talán Agdam volt ehhez fogható élmény Karabakhban.

De tavaly megnyílt az új vidámpark a várost uraló hegy tetején, a Mtatsminda Park.
Fent a főbejárat

Zseniális hely, ha ismerős a Rollercoaster Tycoon nevű játék, ez pont olyan, mintha belecsöppennél a saját magad építette vidámparkba.

Sehol egy eldobott zacskó, sehol egy csikk, minden karbantartva, kedves kis boltok erre-arra, klassz, új játékok, sok gyerkőc - ahogy azt egy vidámparkban kell.


Én már kinőttem ebből, hullámvasút nem volt
- még épül - de a kilátás... Leírhatatlan.

A Tsminda Sameba - innen látszik igazán, hogy mennyire irdatlan hatalmas.
Észak-Tbiliszi
Az egyik legősibb átkelő a Mtkvarin a belvárosban.
A Tavisuplebis Moedani, a Függetlenség tér.

Nem tudtam betelni a hellyel, egészen komolyan.

A park mellett található a tv-torony, az izraeliek csak Greta Garbonak nevezték, maradok én is ennél. Sajnos nem lehet felmenni, ez nem az Alexander Platz. :(

Sajnos a lanofka nem működik, de a hangulata így se rossz
A hegyre korábban nemcsak lanofka, hanem egy meredek hegyivasút is vezetett. Ma ez se működik, csak gyalog vagy busszal lehet feljönni (fél óra a városból), de az impozáns fogadóépület áll még, sőt, éppen felújítják
Azért itt nincs nap adrenalin-bomba nélkül. Írtam, hogy itt halottak napján az a szokás, hogy a temetőbe visznek némi ételt és bort és a család az ebéd végén otthagy a egy keveset a halottaknak is. Gondoltam, hogy ez érdekes lesz, le kéne fotózni. Úton felfelé kiszúrtam, hogy van egy nagy temető a hegy tetején, tele is volt emberrel odafele menet. Gondoltam majd visszafele beugrom és fotózok egy keveset. Nem volt jó ötlet.

Gusztustalan dolognak tartottam volna a legnagyobb tömeg idején bemenni és fotózni, ők mégis gyászolnak, mégha számunkra érdekesen is, én meg nem a Blikk fotósa vagyok, hogy emberek privát szférájában túrkáljak könyékig. Szóval visszafele sétáltam a temetőig a fenyőerdőben (kár, hogy az illatokat és a madárcsicsergést a kihalt úton nem tudom megmutatni). Mire odaértem, már alig akadt pár ember, ezért besétáltam. Nem mondom, hogy azzal a lendülettel ki is fordultam, mert annak a lendületnek a százszorosával iszkoltam. Történt ugyanis, hogy a Kaukázusban tömegesen élő kóbor és persze vad kutyák bandába verődve megjelentek a temetőben a maradékok után kajtatva. Az hagyján, hogy egymásra vicsorogtak, de persze amikor megláttak, veszettül elkezdtek ugatni és morogni, néhány elindult felém is. A dolog nem para, ha sok ember van körülötted, olyankor nem mernek közelebb jönni. De ebben a felállásban egyértelmű volt, ki húzná a rövidebbet. Úgyhogy a nemes feladatot, hogy az itteni halottak napi szokásokat dokumentálja valaki, meghagyom Phd. Habil. Dr. Modla Zsuzsannának, úton Mozambiqueba izgalmas lesz... :)

Szóval buszra szálltam, de azért a városba visszafele is volt min ámulni